Ez nagyon sokszor megesik velünk... Nézd csak, milyen jó is ez... Nem egy ilyen labdát vesztett el a múltkor? A ciacalabdája már teljesen szétment, kéne neki egy új...

Igazából az a célom bemutassan Pierre kifinomult érzékét a játékhoz, nem maga a játék.

Kezdem is akkor a friss sztorikkal.

   Pierrenek volt egy labdája. Ez persze nem így van, sok ladbája van, de  a lényeg: nemrég kapott egy csörgő-csillogó kis ladbát, ami rendeltetése szerint cicajáték. Egyszerűen imádta. Annyira könnyű, annyira légies, annyira finom hangokat ad ki magából a ladba! Könnyen lehet piszkálni, a legkisebb mozdulattól is repül a  levegőben- illetve tette mindezt addig, amíg fel nem adta a labda és kezdett balesetveszélyessé válni. A benne lévő kis csörgő bármikor kieshetett és lenyelheti. De nem baj, kapott egy másikat! Ez is csillog-villog, csilingel, ahogy egy igazi cicalabdának kell!  Olyan fura, megmosolyogta az eladó is:)

A másik újdonság egy kemény pattogó kis gumiladba lett volna. Csak otthon vettem észre, hogy számomra érthetetlen okból vanília ízesítésű:) /állatfelszerelési boltban vásároltam/

Pierre finoman prüszkölt, és fél óráig nem volt hajlandó elengedni a labdát. Játékosan nyalogatta, dobálgatta, néha nyáladzott egy kicsit. Viszont úgy néz ki, sikere lesz, mert akkorát repül, és olyan messzire pattan, hogy én szégyellem eldobni, mit mondanak majd: hogy a pici kutyám kifutja a lelkét, mire visszaér vele:)

A harmadik új játéka pedig egy báránybőrbe bújtatott csont lett. Na erről tudni kell, miért is ez lett: van egy bárányka párnám, ami velem alszik. Nos Pierrenek szíve-vágya, hogy Barikát darabokra szedje, összenyálazza, az utóbbi időben pedig már kisbárányt is akart neki csinálni. Na ezt sokalltam meg, és szereztem egy Barikához hasonló valamit.

Ezzel meg az van, hogy bizony sípol. De csak ha kissé erősebben nyomjuk meg a közepét. Szóval Pierre hosszas tanulás után kisebb hangversenyt adott elő ma reggel, amikor is megtalálta barikacsontot:) 

Büszkén trónol a játék-alattvalói felett:

Mindig ebben a dobozban tároljuk a kisebb dolgait. Reggelente, a séta után szoktam hallani, hogy matat, kotorászik benne, kivesz egy-egy darabot, majd rágcsálja. Néha a konyhában találok valamit a kajástál mellett.

A dobálgatásnak is sokszor az a  vége, hogy Füles, vagy valamelyik társa az itatótálban landol.

Valamelyik reggel meg teljesen úgy rágta a telefon-kabalát, mintha tudta volna, hová kell beszélnie:)