Pierre beteg lett
Pedig reggel még minden rendben volt. Lement sétálni (fosott egyet), majd elkezdett dorbézolni a nappaliban. Mindenféle mozgatható dolgot szétszedett és játszott vele.
Egészen addig amíg ki nem hányta az előző napi vacsorát...
Na jó, hát mondtuk neki, Pircsi, ebből doki lesz. Összeszedtem a cuccait és elindultunk. (odafele egy fosás és egy hányás volt, tehát már tényleg nagyon aggódtam).
Na Pierrerel nem olyan egyszerű elmenni az orvoshoz. Pontosan tudja, hogy merre kell menni hozzá, és amint leesik neki, hogy itt bizony AZ lesz, azonnal leveri a fenekét a földre és a két mellső lábával befeszít. Most is ezt csinálta. Tehát ölben kellett vinnem.
Odaérve nagyon agresszíven viselkedett a rendelőben egy ártatlan kiskutyával.
A doki bácsi megnézte a lázát, sajnos volt neki. Kapott szurit és egy kupak gyógyszert, valamint diétára lett fogva. Aznap teljesen magába volt roskadva, nem moccant, és hányt. Nagyon el voltunk keseredve, persze én a legrosszabbtól tartottam, hogy meghal.
Estefelé megélénkül a park: meg is látta kedvenc haverját, akivel minden nap cimbizik. Sajnos most nem mehetett le hozzá, de nagyon szeretett volna.
Másnapra teljesen jól lett. Szétszedett a wc-ben egy guriga wcpapírt. Romhalmazzá változtatta a nappalit. Meg persze elkezdett válogatni. pedig a diétás étrendje nem aza a bonyolult dolog: főtt rizs, főtt csirkemell és tea)
Ennyire jól volt:
És ennyire hiányzott neki a kis haverja:
Csak nézett ki, aztán ágaskodott, aztán a lábamat kezdte rágni, meg szaladt az ajtó felé. Nagyon sajnáltam, de a betegsége fertőző, nem lehetett lemennie hozzá:(
Nagyon szomorú lett:
Aztán persze bedühödött, és elkezdte szétszedni a macikáját, úgy vezette le a feszültséget. És mindenféle disznóságot csinált, cipőt lopott, papucsot lopott, pedig előtte nem csinált ilyet. és széttúrta a szennyest is:
Ma kiderül, hogy Pierre felépült-e teljesen. Ha igen, akkor semmi akadálya az esti cimbizésnek. Addig is búcsúzóul egy hentergős kép:
Nos. Visszatértünk a dokitól, minden rendben: Pierre hétvégén még diétázik, de szerencsére tól van a nehezén. Állítólag ebben a nagy melegben több kutyus is volt ilyen panasszal doktorbácsinál. Vigyázzatok, ilyenkor jobban figyeljünk oda arra, mit esznek, mit isznak.
JUJ,nekem is volt ilyen már kutyáimmal,szerencsére jól lettek...
Bizony nagyon kell vigyázni ezzel a dologgal! A mocsokevés tipikus havanese szokás! :-(((